Három hónap hosszú várakozás után végre 2004. április 17--én eljött a nap, amikor a Junkies újra színpadra állt. 10. szülinapi koncertjüknek a Wigwam Club adott otthont, melyben szép számmal gyűltek össze a rajongók. Különleges buli vette kezdetét. A fergeteges zene mellett frankó pirotechnikai cuccokkal kápráztatták és vakították el a nézőket. Az elmaradhatatlan számok mellett, mint például a Miattad iszom, te állat, Vesztettél, Hókuszpókusz, felcsendültek olyan "rég elfelejtett" dalok is, mint az Ez csak a valóság, Amszterdami kávé, Állj mellém és a Megváltó. Persze nem maradhatott ki Attila sem a jóból, mindkét számát meghallgathattuk. Utána Riki vette át a mikrofont és először a Revelation Mary-t, majd - mivel a technika ördöge közbeszólt és így képtelenség lett volna Make me perfect-et játszani - a One punch egy átdolgozott változatát hallhattuk. Annyira sokban nem különbözik az eredetitől, csak az elején meg a végén van egy kis "kiegészítés". (Ha más is van, ami nem stimmel, bocs!) Andris különben a Szabad a pályához is hozzátett. Angol szövege van, de az idézéstől most inkább eltekintenék. Érkeztek vendégek is a bulira. Először a Depresszió énekes-gitárosa, Halász Feri állt színpadra, hogy segítsen a srácoknak a Nem hagyom magamban. Nagyot zúztak együtt, aztán a mindenki számára jól ismert Hangyával kiegészülve kicsit lassabb vizekre evezett a banda.

Előkerültek az akusztikus gitárok, kongák és egy Könnyű dal. Aztán, hogy ne kelljen olyan gyorsan elszakadni az andalító dallamoktól, eljátszották az Alkoholt. És végül, mikor a színpad már zsúfolásig telt zenésszel, hiszen időközben megérkezett a Black-Out két tagja, Csányi Szabolcs és Kowalsky, meghallgathattuk a Vigyél át! akusztikus változatát. Szokatlan, de határozottan jó élmény volt a fiúkat ilyen nyugisan látni. Egy díjátadó ceremóniának is szemtanúi lehettünk, mikor a kiadó egyik munkatársa és a club vezetősége egy-egy emlékplakettet adott át a Junkiesnak és Hangyának. Lassan sajnos vége lett a koncertnek és - nem akarom "dicsérni" a közönséget - elég nehézkesen visszatapsolták a srácokat, akik igazán megérdemeltek volna ennél nagyobb hangzavart is. Azért visszajöttek három számmal. A Minden álmommal, a Félbetépvével és a Mesével búcsúztak. Másnap egy "matiné előadással" kedveskedtek a fiúk, ugyanis egy késődélutáni időpontban kezdtek. A forgatókönyv - mint minden Junkies party-n - itt is ugyanaz volt. A srácok zenélnek, a közönség tombol. Az eljátszott nóták különben nagyjából megegyeztek, néhány kivétellel: az Ez csak a valóság helyett a Félsz, a Szerelmes vagyok helyett a Rock and roll sztár, az Amszterdami kávé helyett a Jó vagyok szólt. Persze voltak még cserék, de azt hiszem, felesleges felsorolni. Vendégeink ma sem hagytak cserben minket, sőt, ma még Szasza is meglátogatta Andrisékat a színpadon. Ő az Alkoholhoz és a Csinálj úgy, mintha szeretnélhez járult hozzá. Attila és Riki is színre léptek (igaz, eddig is ott voltak, de sebaj). Atus megkérte édesapját - aki a nézőtéren tartózkodott Ati anyukájával együtt -, hogy fizesse már ki a kéróját, majd az egésszel mit sem törődve közölte, hogy rá mámor vár. Riki és a közönség hatalmas örömére az ördög kimászott a gépből és végre felhangzottak a Make me perfect ismerős hangjai. Aztán el is hallgattak, de végül csak összejött és az egész nagyon oda volt rakva. A kis indusztriális muzsika után ismét visszatértünk a Junkies világába a Feel it!-tel. Én először a tavalyi táborban hallottam a Tovább! angol verzióját, de nagyon örültem, mikor kiderült, hogy az következik. A koncert után a Szabad a pálya című számhoz készítettek klipet, aztán szép lassan kiürült a Wigwam. A befejezés azt hiszem egyértelmű: köszönjük ezt a tíz évet, és várjuk a következő X-et!